"Előfordult már veled, hogy nem volt kedved elaludni, álmokba merülni, mégis reggelig ébren is csak álmodni tudtál? És aztán mégis felkelt a nap, minden csendes.
Még senki nem vette észre, hogy új nap kezdődött; Hogy lehet ezt elviselni egyedül? Olyan gyönyörű, ahogyan az éjszaka átengedi a világot a fénynek, és mégis csak sírni tudnék.
Mindent csak elveszíteni tudtam, még azt is, ami sosem volt az enyém. Sose lesz. Ő mondta..
És.. ezen a reggelen is elveszett egy tegnap.. Minden nap.. Hogyan tudnám várni a holnapot? Ha ez a pár év is ilyen hosszú volt, amióta élek, mire tudnék még várni?
Olyan könnyű volt.. Ő nem ígért semmit, mert nem tehette. Mégis elég volt egy pillantás, hogy elhiggyem, Ő sem akar elveszíteni.. És akkor már nem kellett megígérnem semmit, mert ettől a pillanattól kezdve nem számított senki más.
És boldog voltam, ha egyáltalán adhattam valamit.. És már attól is a fellegekben jártam, ha nem csak gondolhattam rá, hanem a közelében is lehettem. Pedig.. ez volt a legtöbb..
És mégis.. önző vagyok. Üvölteni tudnék, hogy szükségem van rá..
El tudod képzelni, milyen érzés nap mint nap arra ébredni, hogy még mindig magányos vagy? És ha ez soha nem is volt másképp? Azt hittem, hogy hozzászoktam már..
De.. ha csak ránézhettem, el tudtam képzelni, hogy mindezt a rosszat örökre el tudom felejteni. Hogy van valaki, akinek vigyázhatom az álmát, és vele együtt örülhetünk annak, hogy élünk..
Akinek foghatom a kezét, megsimogathatom az arcát.. Akit átölelhetek, akivel nézhetem a naplementét, és akivel minden pillanat csak gyönyörű lehet..
De lassan közeledik a hajnal.. Lehet, hogy gyönyörű lesz, de úgy sem látnék belőle semmit a könnyeimtől.. Ő még biztos alszik.. Neki van kiről álmodnia.."
Még senki nem vette észre, hogy új nap kezdődött; Hogy lehet ezt elviselni egyedül? Olyan gyönyörű, ahogyan az éjszaka átengedi a világot a fénynek, és mégis csak sírni tudnék.
Mindent csak elveszíteni tudtam, még azt is, ami sosem volt az enyém. Sose lesz. Ő mondta..
És.. ezen a reggelen is elveszett egy tegnap.. Minden nap.. Hogyan tudnám várni a holnapot? Ha ez a pár év is ilyen hosszú volt, amióta élek, mire tudnék még várni?
Olyan könnyű volt.. Ő nem ígért semmit, mert nem tehette. Mégis elég volt egy pillantás, hogy elhiggyem, Ő sem akar elveszíteni.. És akkor már nem kellett megígérnem semmit, mert ettől a pillanattól kezdve nem számított senki más.
És boldog voltam, ha egyáltalán adhattam valamit.. És már attól is a fellegekben jártam, ha nem csak gondolhattam rá, hanem a közelében is lehettem. Pedig.. ez volt a legtöbb..
És mégis.. önző vagyok. Üvölteni tudnék, hogy szükségem van rá..
El tudod képzelni, milyen érzés nap mint nap arra ébredni, hogy még mindig magányos vagy? És ha ez soha nem is volt másképp? Azt hittem, hogy hozzászoktam már..
De.. ha csak ránézhettem, el tudtam képzelni, hogy mindezt a rosszat örökre el tudom felejteni. Hogy van valaki, akinek vigyázhatom az álmát, és vele együtt örülhetünk annak, hogy élünk..
Akinek foghatom a kezét, megsimogathatom az arcát.. Akit átölelhetek, akivel nézhetem a naplementét, és akivel minden pillanat csak gyönyörű lehet..
De lassan közeledik a hajnal.. Lehet, hogy gyönyörű lesz, de úgy sem látnék belőle semmit a könnyeimtől.. Ő még biztos alszik.. Neki van kiről álmodnia.."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése