Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.

Addig amíg élek, Én ígérem, hogy kereslek, csak, hogy megmondhassam Neked: Igen, Szeretlek! ♥

Olyan ember társaságára vágyom, aki együtt tud érezni velem, akinek a szeme válaszolni tud a tekintetemre…

,,Öngyilkosság,halál,örök depresszió,legyél inkább EMO!"

,,Fáj az emlék, mégis öröm, álmaimban minden percem veled töltöm. Nem tudlak, és nem is foglak elfeledni, kár, hogy így kellett megtanulnom szeretni."

"Egy buli volt a hibás, semmi más egy tánc, pár hamis pillantás. Kedves mosoly, pár andalító érintés, ilyen volt köztünk a legelső tévedés. A hibát nem te, hanem én követtem el, mert nem hagytam, hogy mindezt csak úgy felejtsük el. A következő perc végzetes volt, a pillanat magával ragadott. Történik egy csók, mit nem felejtek el, te nem akarod, mégsem ellenkezel.
Majd hirtelen minden zavaros lesz, nem tudok mit tenni, megint vége lesz. Éjjel kínoz egy bűvös gyötrelem, az irántad érzett legforróbb szerelem. Nem bírom tovább, megvallom neked
minden kertelés nélkül, hogy szívem érted eped. Álmodni sem merek, behunyom a szemem,
hangokat hallok, s csoda történik velem. Vallomásomért jutalmat kaptam, vallomást adtál, jobbat, mint akartam. Találkozás a vége ennek a fejezetnek, idegenek nekem most azok a percek. Most együtt ülök veled, remegve, szótlanul, egyre csak figyellek, mit teszel váratlanul. Telnek a napok és én veled vagyok, arról álmodom, hogy szeretsz engem nagyon. Azt hiszem, hogy az érzések egyre szorosabbak köztünk, de rá kellett jönnöm, hogy megcsalt a rég jól bevált ösztön. Történik valami, ellenemre fordulsz, nem merlek faggatni, de a pohár kicsordul. Hihetetlen gyorsasággal peregnek a napok, ami régen szép volt, most sötét és romos. Összetörte álmom, pedig hittem benne, tudom, hogy csak játszott, de bár mellettem lenne.
Hiányzik két szeme barna melegsége, hiányzik két keze gyengéd érintése. Ha itt lenne most, nem fájna az érzés, nem lenne szívem üres, nem gyötörne kétség. De sajnos nincs velem, hisz neki mindegy volt, tudom, hogy bántott, csak játszott és eldobott. Én vagyok a hibás, engem gyötör kétség, elengedtem, s most emészt az üresség. Szívesen visszaforgatnám az idő kerekét és kárpótlást kérnék az elmulasztott percekért..."

Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is, hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz.

Csak azért, mert valamit erősen hiszel, az még nem teszi azt igazzá.

A kamaszkorhoz illik a sötétség. Kamaszkorban sötétben ismerkedünk az új világgal. Részegen, betépve, félájultan. Autók hátsó ülésén, játéksátrak alatt, tábortűz mellett a parton.

Az a szerelem, amit egy harmadik szét tud választani, sohasem volt igazi.

Rengetegszer kaptam döfést, szúrást, verést és egyéb sérülést. De egyik sem járt a közelében sem annak a fájdalomnak, amit most éreztem, amikor láttam a száját arra a másik szájra tapadni.

A nők hajlamosak rámosolyogni arra, aki kikérdezi őket, sokkal inkább, mint a férfiak. A nők hajlamosak meg-megállni, és bevárni az egyetértés valamiféle jelét, mielőtt folytatnák a mondókájukat. A férfiak csak néznek, és mondják a magukét. A nők anekdotáznak, a férfiak magyaráznak.

La vita è troppo corta per non essere felici.
                             ~ 
Az élet túl rövid, hogy ne legyünk boldogok. (:

A volte faccio finta di essere normale. Ma diventa noioso. Così torno ad essere me stesso. 
                                                         ~
 Néha normálisnak tettetem magam. Aztán unalmassá válik. Szóval újra önmagam leszek. :D

Se puoi immaginarlo, puoi ottenerlo; Se puoi sognarlo, puoi diventarlo.
                                ~ 
Ha el tudod képzelni, el tudod érni; ha meg tudod álmodni, azzá tudsz válni. (:

Non ditemi che il limite è il cielo, quando ci sono delle impronte sulla Luna.
                     ~ 
Ne mondd, hogy a határ a csillagos ég, amikor a Holdon is vannak lábnyomok! (:

Quando avevo cinque anni, mia madre mi diceva sempe che la felicità era la chiave della vita. Quando sono andata a scuola, mi hanno chiesto cosa volessi essere quando sarei cresciuta. Ho scritto "felice." Mi hanno detto che non ho capito la consegna e io gli ho detto che non hanno capito la vita. 
                                                                    ~
 Öt éves voltam, amikor anya azt mondta, hogy a boldogság a kulcs az élethez. Amikor iskolába mentem, megkérdezték, hogy mi akarok lenni, ha felnövök. Azt mondtam, hogy boldog. Azt mondták, hogy nem értem a feladatot, én pedig azt mondtam, hogy nem értik az életet. (:

Néha a legnehezebb és a leghelyesebb dolog ugyanaz.

oly sokféleképpen össze lehet törni egy szívet .. a mesék teli vannak szerelemtől összetört szívekkel, pedig igazán csak az töri össze a szívet, ha elvesszük tőle az álmokat .. legyenek azok bármilyen álmok ..

"Elég gáz ügy, totál belezúgtam, de kajakra, és ez olyan jó, attól függetlenül, hogy a srác nem rajong értem egyáltalán…"

megcsókol, olyképpen, mintha először .. derekamat ölelő keze a fenekemre csúszik .. magához szorít, a levegőbe emel ..

És ott van valami,Valami benned,Valami kettőnk között,Ami nem hagy nyugodni.

Látod? Erről beszélek .. Érzések .. Megmagyarázhatatlanok, mégis vannak ..

Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen, és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más - és újra rám talál a szerelem.

Édes, nincs semmi baj, nem törted össze a szívem... azzal a pár szóval csupán az életem romboltad szét...

Jó néha sötétben a Holdat nézni,
 hosszan egy távoli csillagot idézni, 
jó néha fázni, 
semmin elmélázni, 
tavaszi esőben olykor bőrig ázni, 
jó néha magamat csak úgy elnevetni.. 
sírni ha fáj, 
remegni ha félek, 
olyan jó néha érezni hogy élek!..

Hiszem, hogy a boldog lányok a legszebbek. Hiszek abban, hogy erősnek kell maradni akkor is, ha minden összedőlni látszik. Hiszek a csókolózásban, és hiszem, hogy holnap új nap virrad. 
Hiszek a csodákban...

Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt. És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni!

Ne hagyd, hogy valaki a mindeneddé váljon, mert ha őt elveszted, nem marad semmid..

Jó pasikat a világ bármelyik sarkán találhatunk. A baj csak az, hogy a Föld kerek.

Úgy teszel, mint aki sohasem érzett szerelmet és azt akarod, hogy én is enélkül éljek tovább

Sétálok veled, rajtad az agyonhordott farmered & az a mosoly, ami képes ezt az egész várost derűsebbé tenni...

Csak rád gondolok, ez összetöri a szívem és darabokra hullok.

Nem mindenki azért hagy el, mert el akar menni.. van aki azért megy el mert már nincs értelme tovább maradni..

Minden kezdet nehéz, a búcsúzás pedig szomorú, ezért igazából az életben a kettő közti rész az, ami leginkább számít.

Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni. Repkedtem a boldogságtól, fogadtam örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Felhívtam valakit csak azért hogy halljam a hangját, néha elég volt egy mosoly ahhoz hogy szerelmes legyek. Sokszor féltem, hogy elveszítek valakit, aki fontos számomra.. és el is vesztettem a végén. De túléltem, és még most is élek. Már nem csak túlélem a hétköznapokat, hanem megélem azokat. Mert az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon...!

Az a pillanat, amikor megcsókolsz valakit, és körülötted minden elhomályosul. Hirtelen megszűnik minden, csak ti ketten léteztek. Rádöbbensz arra, hogy Ő az, akit életed végéig csókolnod kell és csókolni akarsz. Egy pillanatig átélheted ezt a csodát. Egyszerre tudnál sírni és nevetni, mert boldog vagy, hogy végre megtaláltad, és félsz attól, hogy valaki talán elveheti tőled.

Elegem van abból hogy órákat töltök azzal hogy 'tökéletes' legyek egy olyan srácnak aki nem 
viszonozza az érzéseimet, hogy éjszakákat sírjak át miatta, hogy hamis mosolyt viseljek azért hogy elrejtsem a könnyeimet.. végeztem azzal hogy próbálom a dolgokat rendbe hozni mikor tisztán látszik hogy nem fog sikerülni.. nem bírom tovább :(