"Egy buli volt a hibás, semmi más egy tánc, pár hamis pillantás. Kedves mosoly, pár andalító érintés, ilyen volt köztünk a legelső tévedés. A hibát nem te, hanem én követtem el, mert nem hagytam, hogy mindezt csak úgy felejtsük el. A következő perc végzetes volt, a pillanat magával ragadott. Történik egy csók, mit nem felejtek el, te nem akarod, mégsem ellenkezel.
Majd hirtelen minden zavaros lesz, nem tudok mit tenni, megint vége lesz. Éjjel kínoz egy bűvös gyötrelem, az irántad érzett legforróbb szerelem. Nem bírom tovább, megvallom neked
minden kertelés nélkül, hogy szívem érted eped. Álmodni sem merek, behunyom a szemem,
hangokat hallok, s csoda történik velem. Vallomásomért jutalmat kaptam, vallomást adtál, jobbat, mint akartam. Találkozás a vége ennek a fejezetnek, idegenek nekem most azok a percek. Most együtt ülök veled, remegve, szótlanul, egyre csak figyellek, mit teszel váratlanul. Telnek a napok és én veled vagyok, arról álmodom, hogy szeretsz engem nagyon. Azt hiszem, hogy az érzések egyre szorosabbak köztünk, de rá kellett jönnöm, hogy megcsalt a rég jól bevált ösztön. Történik valami, ellenemre fordulsz, nem merlek faggatni, de a pohár kicsordul. Hihetetlen gyorsasággal peregnek a napok, ami régen szép volt, most sötét és romos. Összetörte álmom, pedig hittem benne, tudom, hogy csak játszott, de bár mellettem lenne.
Hiányzik két szeme barna melegsége, hiányzik két keze gyengéd érintése. Ha itt lenne most, nem fájna az érzés, nem lenne szívem üres, nem gyötörne kétség. De sajnos nincs velem, hisz neki mindegy volt, tudom, hogy bántott, csak játszott és eldobott. Én vagyok a hibás, engem gyötör kétség, elengedtem, s most emészt az üresség. Szívesen visszaforgatnám az idő kerekét és kárpótlást kérnék az elmulasztott percekért..."
Majd hirtelen minden zavaros lesz, nem tudok mit tenni, megint vége lesz. Éjjel kínoz egy bűvös gyötrelem, az irántad érzett legforróbb szerelem. Nem bírom tovább, megvallom neked
minden kertelés nélkül, hogy szívem érted eped. Álmodni sem merek, behunyom a szemem,
hangokat hallok, s csoda történik velem. Vallomásomért jutalmat kaptam, vallomást adtál, jobbat, mint akartam. Találkozás a vége ennek a fejezetnek, idegenek nekem most azok a percek. Most együtt ülök veled, remegve, szótlanul, egyre csak figyellek, mit teszel váratlanul. Telnek a napok és én veled vagyok, arról álmodom, hogy szeretsz engem nagyon. Azt hiszem, hogy az érzések egyre szorosabbak köztünk, de rá kellett jönnöm, hogy megcsalt a rég jól bevált ösztön. Történik valami, ellenemre fordulsz, nem merlek faggatni, de a pohár kicsordul. Hihetetlen gyorsasággal peregnek a napok, ami régen szép volt, most sötét és romos. Összetörte álmom, pedig hittem benne, tudom, hogy csak játszott, de bár mellettem lenne.
Hiányzik két szeme barna melegsége, hiányzik két keze gyengéd érintése. Ha itt lenne most, nem fájna az érzés, nem lenne szívem üres, nem gyötörne kétség. De sajnos nincs velem, hisz neki mindegy volt, tudom, hogy bántott, csak játszott és eldobott. Én vagyok a hibás, engem gyötör kétség, elengedtem, s most emészt az üresség. Szívesen visszaforgatnám az idő kerekét és kárpótlást kérnék az elmulasztott percekért..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése